Alumni
PDF Print E-mail

 

Üdvözöljük az AIESEC Szegedi Tudományegyetem Helyi Bizottságának honlapján!
 
 



Szeretnél valami mást is csinálni az egyetem mellett? Eltöltenéd a szakmai gyakorlatodat külföldön? Ismerkedj meg az AIESEC-kel! 

Az AIESEC egy fiatalok által vezetett, nemzetközi, nonprofit szervezet. Tagjaink olyan gyakorlati tapasztalatra tesznek szert, például csapatmunka, HR, vagy kommunikáció területén, amit a későbbiekben is hasznosítani tudnak. Lehetőségük van tárgyalásokra járni, és ezáltal a gyakorlatban elsajátítani a tárgyalástechnikai alapismereteket, emellett így megismerkednek az üzleti etikett szabályaival és praktikáival is.

A prezentációs és kommunikációs képességek fejlesztésére is számos lehetőség kínálkozik. Ennek alapjául szolgálhat többek között akár egy cikk megírása, rádiós megjelenés elkészítése, vagy céges konferencián való részvétel.

A HR rendszer szerkezetébe, a rekrutáció folyamatába is betekintést nyerhetnek tagjaink, ebben szakmai partnereink segítségét is igénybe vesszük.

Az AIESEC egyik alaptevékenysége a nemzetközi szakmai gyakornoki program. Ez azt jelenti, hogy a szakmai gyakorlatod eltöltheted külföldön is, az AIESEC segítségével 106 ország közül választhatsz Brazíliától Törökországon keresztül Japánig! De ha nem a szakmai gyakorlatodat akarod eltölteni külföldön, akkor is tudunk segíteni, hogy akár megismertesd a saját kultúrádat vagy bármiféle önkéntes munkában vegyél részt. Iskolásokat taníthatsz a környezetvédelemre, a saját kultúrádra vagy bármi másra - a lehetőségek száma határtalan!

 

Ha felkeltettük érdeklődésed, vagy bővebb információra van szükséged, ide kattintva megtalálod elérhetőségeinket.

 

Aktualitások

Jelentkezz a Diákmenedzsment bajnokságra!

Bővebb információ itt:
http://www.diakverseny.hu/